Ugyan már véget értek a kezelések, és már sokkal jobban is vagyok, de mégsem vagyok felhőtlenül boldog, sőt… Nem tudom megmondani, miért, de valami nem kóser a fejemben és a lelkemben.

Úgy érzem, sietnem kell gyorsan megoldani az összes problémám, mert különben nem lesz jó vége. Fogalmam sincs, hova sietek, senki nem siettet, csak én saját magam, ahogy ezt mindig is tettem. Egyedül jógán tudok elcsendesedni, úgyhogy tényleg az első megoldás a problémáimra, ha naponta, de legalább heti ötször jógázom és még itthon is, mert különben sok hülyeséget gondolok.

Nekem olyan ez az egész, mintha még nem lenne vége. És nem tudom, miért érzem így. Vagy ha nem figyelek oda pontosan minden egyes gondolatomra és tettemre, akkor megint visszajöhet… Remélem, ez azért valamennyire normális egy ilyen durva sugárkezelés után…

Viszont kimozdultam, és igen érdekes tapasztalásaim voltak:

Emberek, színek, szagok, ízek (amiket már érzek :) ), hangok

Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni ezzel a számomra rengeteg információval. Valószínűleg elég furán is viselkedtem, úgyhogy haza is jöttünk hamar Puppyval (akit sajnos még mindig boxzsáknak használok – de már igyekszem moderálni magam)

Szóval, fokozatosan vissza kell szoktatnom magam az emberekhez. Még nem tudom, hogy pontosan, hogy fogom csinálni, de már az is nagyszerű lenne, ha normálisan meg tudnék szólalni társaságban.

Beiratkoztam egy jóga alapképzésre is. (Ja, mert most már 3 helyre járok jógázni :)) Ma volt először, és megint el kellett mondanom, hogy mi a bajom. Megint kicsit rosszul éreztem magam emiatt. Szeretnék már erről az egészről teljesen lazán beszélni. Úgy, mint más egy mandulaműtétről. De lehet, hogy ez még sok idő.

A rohanásról kéne leszoknom… A jóga segít…