Ma megkérdezték tőlem, hogy betegnek tartom-e magam. A válaszom pedig az volt, hogy nem. A magyarázat pedig az, hogy ha betegnek tartanám magam, akkor tényleg beteg lennék, viszont ha egészségesnek, akkor egészséges vagyok. Annyi a kitétel, hogy tudom, hogy nagyon vigyáznom kell magamra, hiszen beteg voltam.

Azt már említettem, hogy sokat olvastam a hodgkin-kórról. Több szemszögből megvizsgáltam, és számomra az nem nyújtott elegendő magyarázatot, hogy nem tudják megmondani, hogy mitől alakul ki. Ennél a rákfajtánál az EBV vírus lett a hunyó.

Azonban ennyivel nem értem be, és elkezdtem utána járni, hogy milyen lelki okai lehetnek a hodgkin-kórnak. Érdekes dolgokat találtam. A legmegdöbbentőbb az, hogy az alábbi felsorolás teljesen igaz volt rám, amikor kialakult a betegség.

„A Hodgkin-betegség erősen kapcsolódik az általam megélt bűntudathoz, azonban más okai is lehetnek:

• Nem találom magam elég jónak, az önbecsülésem minimális.
• Attól félek, hogy nem tartják helyesnek, amit teszek.
• Elvesztettem az életkedvemet (a vér az örömöt jelképezi) vagy az önvédelmemet (fehérvérsejtek).
• Nagy versenyben érzem magam: igényét érzem annak, hogy megmutassam magamnak és másoknak, hogy én is vagyok valaki, és nagy dolgok létrehozására is képes vagyok.
• Utálatot, gyűlöletet, dühöt táplálok valakivel vagy valamilyen helyzettel szemben.”*

„Önhibáztatás, rettegés a „meg nem feleléstől”.

Erőn felüli igyekezet az állandó bizonyításra: a vér teljesen felhígul. Az elismerésért vívott küzdelemben az örömnek nem jut hely.”**

Szerintem, ha az ember tisztában van azzal, hogy mitől betegedett meg, akkor tud saját magán is segíteni. Nekem is az első lépés az volt, hogy felismertem, hogy: igen, abszolút ilyen vagyok, viszont nem akarok beteg lenni, ezért nem folytathatom az eddig hozzáállást.

Továbbra is tartom azt, hogy ez a betegség az életemben egy jó nagy „ébredj fel” pofon és szerencse.
 

Visszatérve a lelki okokhoz. Az egy dolog, hogy valaki rájön, hogy „á, tényleg ilyen vagyok, és valószínű, hogy emiatt lettem beteg”, de hogy a betegség visszafejlődjön vagy netán hamarabb elmúljon, ahhoz nagyon sokat kell tenni.

Az én esetemben úgy történt, hogy felismertem, hogy mik okozták a betegséget. Ezután elkezdtem szépen lassan megváltoztatni a szokásaimat és a hozzáállásom. Természetesen még nem fejlesztettem tökélyre, de már legalább haladok afelé, hogy elfogadjam saját magam, ne akarjak állandóan magamnak és másoknak bizonyítani, és a legfontosabb, hogy visszanyertem az életkedvem :)

A legfontosabb lépés az volt, hogy fogtam magam és elmentem táppénzre. Hiszen egyrészt fizikailag nem bírtam volna, másrészt a stresszes környezet nem segít. És volt időm arra, hogy foglalkozzak kicsit saját magammal. Jó nehéz dolog :)

Megváltoztattam továbbá az életmódomat is. (De ez tényleg külön rész lesz, mert jó hosszú annak a sora, hogy mi mindent kell csinálni, illetve mit lehet enni, inni stb.)

Egy a lényeg, hogy a gondolataimat átalakítottam magamról és a világ(om)ról, életmódot váltottam, így: 

Csak 6 kemót kaptam, az előírt 8 helyett. Ha pontos akarok lenni a 6=3, 8=4, mivel féladagokat kaptam alkalmanként.
Még az első PET/CT előtt elkezdtem a változtatást, és szerintem ezért lettem II/A kedvező prognózisú stádiumban.

Azt nem tudom, hogy mi lett volna, ha nem így csinálom a dolgokat. Lehet, hogy ugyanez lett volna az eredmény, a végeredmény, de nem tartom valószínűnek.

Egy a lényeg, hogy csak a javamra vált az egész történet :)

* Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona

** Louise L. Hay: Éld az életed!