A PET/CT vizsgálatot követő hétfőn vissza kellett mennem az Onkológiai Intézetbe reggel 8-ra, mert korábban így beszéltem meg az orvosommal. Ugyan nem értettem, hogy miért, mert úgy gondoltam, hogy PET/CT eredményem még nem lesz addigra kész, hiszen kedd-szerdára készül el. Ennek ellenére Anyával elmentünk.

Az orvosom egész áprilisban szabadságon volt, ezért másik orvoshoz kerültem, Dr. Várady Erikához, aki szintén nagyon szimpatikus és kedves doktornő. Innentől kezdve ő foglalkozott és foglalkozik velem. Az összes korábban készített vizsgálat eredménye negatív lett, amitől olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni.

A doktornő sem értette, hogy miért kellett aznap bemennem, de ha már ott voltam, vettek tőlem megint vért. De előtte megvizsgált, és azt mondta, hogy tapintásra szerinte csak a nyakamon van daganat. Én megint annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Persze, nem mertem 100%-osan örülni, mert azért a PET/CT eredmény még mutathat mást.

Hamár úgyis ott jártam, összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Az egyik nagyon jó barátnőm, Ádzsi hazajött Angliából, mert az anyukájának mellrákja van. Ugyanezen a napon volt neki is valamilyen vizsgálata, így tudtam még Ádzsival kicsit találkozni, mielőtt elutazott volna. Aztán találkoztam anyukájával is, aki szintén nagyon pozitívan áll a betegségéhez. Megbeszéltük, hogy néha-néha összefutunk és dumcsizunk vagy elmegyünk sétálni.

A vérvételt követően visszamentem a doktornőhöz, akivel azt beszéltük meg, hogy szerdán visszamegyek addigra hátha lesz eredmény, és akkor megkezdjük a kezelést. Itt azért összeszorult a gyomrom, amikor összeraktam a képet, hogy a következő lépés már a kemoterápia. Hiszen fogalmam nem volt arról, hogy milyen, hogyan fogok rá reagálni stb. Annyit tudtam az egészről, amit a filmekben vagy az Onkológiai Intézetben láttam, vagy amit a betegségem óta a neten olvasok róla. Az az egy nyugtalanított, hogy nem lehet tudni, hogy kire hogyan hat a kezelés. Arra koncentráltam, hogy én nagyon jól fogom viselni a mellékhatásokat.

Kicsit – megmondom őszintén – örültem neki, hogy még lesz egy-két jó napom, amíg nem kezdik el a kemoterápiát. Így kihasználva a két napot találkoztam a barátaimmal, élveztem az életet.

2011. 04. 13-án, szerdán ismét visszamentem a Kék Golyó utcába, de most már felkészülve arra, hogy kapom az első kezelést.

Reggel jött Puppy értem és Anyáért. Anya csomagolt nekem csomó kaját és vizet, így nagy batyukkal érkeztünk meg hárman az orvosom ajtaja elé. Most elég sokat vártunk.

A doktornő aztán adott nekem két papírt, amit el kellett olvasnom, majd aláírnom. Ez a két papír pedig a Beleegyező nyilatkozat és a Tájékoztató a kemoterápiáról volt. Miközben olvastam, megint összetörtem picit.

A beleegyező nyilatkozatban szerepel, hogy milyen kockázatokat vállalok azzal, ha kemoterápiával kezelnek (csontvelői, idegrendszeri, szív, tüdő, máj, vese, gyomor, bél, nyálkahártya toxicitás, láz, hajkihullás). Tulajdonképpen minden fontosabb szervet felsoroltak.

A tájékoztatóban leírták a kemoterápia célját, hatását, mellékhatásait, a kezelés menetét. Számomra ijesztő dolgok voltak benne. Ezeket azért nem írom le, mert szerintem túl szélsőséges esetekben fordulhat elő.

Szegény anyukám megint teljesen kikészült, amikor olvasta ezeket. Nagyon rossz volt látni. Azt hiszem, ez a legrosszabb az egészben. A betegség ebben az esetben nem egyszerűen testi fájdalmat okoz, hanem inkább lelkit, és azt is a szeretteimnek leginkább. Mert én még csak-csak fel tudom dolgozni, hogy mi és miért történik velem, de egy úgymond kívülálló teljesen máshogy látja. Segítene, de nem tudja hogyan és mit csináljon. Így volt Anya is. Aztán megnyugodtunk, mert az ember ráeszmél, hogy most az segít, ha csináljuk a dolgokat, és nem szomorkodunk.

Végül megkérdeztem a doktornőt, hogy megvan-e már az eredményem. Még mindig nem készült el. Nem örültem neki, mert ezt a várakozást annyira nem szeretem, főleg akkor nem, amikor már úgy érzem, teljesen felkészültem a rám váró feladatokra.

Aztán úgy beszéltük meg a doktornővel, hogy másnapra már tuti lesz eredmény, úgyhogy másnap ismét randi az Onkológiai Intézetben.