Régebbi ígéretemhez hívem, elkezdem a számomra fontos dolgokat jobban kivesézni.

Az első rész, amit erre szánok, és amelyik döntést hamar meg kell hozni a diagnózis után, ez pedig a betegség melletti munka.

Nos, én eleinte rengeteget vívódtam, hogy mi tévő legyek e tekintetben. Ugyanis alapból munkamániás, rengeteget dolgozó ember lévén természetesnek tűnt, hogy majd én a kezelések mellett bejárok dolgozni. A sebész orvos mondta nekem, hogy nem fogok tudni járni dolgozni a kezelések miatt, és menjek szépen el betegállományba. Természetesen először kiborultam, mert én úgy terveztem, hogy majd a szabadságaimat kiveszem. Persze, ekkor még fogalmam sem volt, hogy mi az a kemoterápia, sugárkezelés és az olyan szintű gyengeség, amit szavakkal nem is lehet kifejezni.

Aztán gondolkoztam sokat, és beszéltem számomra fontos emberekkel és arra jutottam, hogy nem csak legyőzöm a betegséget, hanem magamra szánok időt, hogy megoldjam a régóta húzódó és egymásra nehezedő problémáimat. Valahogy végig tudtam, hogy ezt a betegséget én teremtettem, ezért kellett és kell most is az alapoktól elkezdve rendet teremteni a fejemben és a lelkemben.

Erre úgy gondolom, egy munkahely nem annyira alkalmas. Páran mondták csak, hogy a munka segítene abban, hogy ne foglalkozzak a betegséggel. Eltereli a gondolataimat. Hát, ez az, amit nem akartam. Ha elterelem, akkor hogy gyógyulok meg? Most már ott járok, hogy 6 hónapja tünetmentes vagyok (JUHU!!!) és kezdem magam elfogadni, szeretni. Megtaláltam a számomra fontos embereket és kutyát ;), tevékenységeket, dolgokat. Ezeket munka mellett kisebb valószínűséggel találom meg.

Úgy gondolom, hogy aki rákos lesz, annak van dolgozni valója saját magán bőven. Hiszen a rák az öngyilkosságnak az egyik legsűrűbben használt változata. És aki ilyenre képes, és rájön, hogy élni akar, annak rengeteg munkája van saját magával. És aki elhatározza, hogy meggyógyul 100%-osan, és hajlandó ezért szembe nézni önmagával, annak igazán nehéz feladata van. De megéri. Én 1 éve csinálom, és még rengeteg dolgom van, de nem zavar. Végre türelmes vagyok magamhoz. Tudom, hogy 28 évig éltem valahogy, ami a limfómához vezetett, és azt is tudom, hogy teljesen más irányba menni nem 1 év.

Egyéntől függ, hogy kinek, mi segít. Van, aki esküszik a munkára. Én erről nem nyilatkozom, de egy biztos, hogy ez függ kezeléstől, dózistól, munkahelytől, családi környezettől stb.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy itthon maradhattam, hiszen a családom mindenben támogat minden téren. Ide értem az anyagi dolgokat is.

Hiszen a munka melletti döntés elsősorban anyagi vonatkozású a betegeknél. Cuki családomnak köszönhetően nem kell költenem a lakhatásra, az ételre. Barátaimnak és magamnak köszönhetően nem kell költenem mozgásra, utazásra, pszichológusra stb. Szóval, ez hatalmas ajándék.

Én mérlegeltem, hogy melyik fontosabb számomra az egészség vagy a pénz.

Az egészséget választottam és választom most is.

Aki megteheti, legyen minél többet saját magával és szeretteivel és a természettel. Tuti combo :)