Nem beszél. Nehogy valami olyat találjon mondani, amivel a másikat megbántsa. Nehogy megtudják a valódi véleményét, mert akkor benne van a pakliban, hogy konfrontálódni kell. És akkor jaj! Lehet, nem lenne már jókislány. Azért sem beszél, mert nem tartja fontosnak a mondanivalóját. Sok próbálkozás után feladta, és nem beszélt többé. Csak ha muszáj volt. Ezért teljesen elfelejtette, hogy hogyan kell beszélni. Azonban időnként viharként távozotak belőle a bentragadtak. De mint mindennek ennek is meg lett a böjtje. A rengeteg elfojtott gondolat és beszéd, ami nem tudott távozni, a rengeteg élethelyzet, ami nem tudott meg- és feloldódni, összeadódott és egy hatalmas pukli formájában a nyakán kényszerítette a változtatásra. 28 évesen mit lehet ezzel kezdeni? Hogy lehet megtanulni beszélni? Jobban mondva kommunikálni. Őszintén szólva a semmitmondó beszélgetések mindigis untatnak, a képmutató beszélgetések pedig dühítettek. Úgy voltam vele, hogy akkor inkább ne beszélgessünk. Van néhány ember az életemben, akikkel tudok őszintén, gátlások nélkül beszélgetni. Viszont sajnos ez nem elég, ugyanis valahogyan integrálódnom kéne a társadalomba. Hát, nem könnyű, így. 

A limfóma idején az volt a módszerem, hogy a bolti eladókkal elkezdtem csak úgy beszélgetni. A semmiségekről. Elkezdtem élvezni, és már majdhogynem ezért jártam vásárolni. De rájöttem, ez részemről nem volt teljesen őszinte. Mert gyakorlatilag tudományos kutatásként és terápiaként kezeltem a beszélgetéseket. És ezért csak részben tudtam beépíteni az életembe ezt a fajta kommunikációt. Kíváncsi voltam, ha én is azt csinálom, amit sok más ember, akkor ez vajon hozzájárul-e a gyógyulásomhoz. Egyébként valószínűleg igen, mert jóérzésem volt minden egyes trécselés után. Amúgy meg cseles voltam, mert az írást mint kommunikációs eszközt használtam hídnak a némaság és a beszéd között.

Közel 7 évvel később úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem. Már tudok beszélgetni idegenekkel minimális szinten. Már nincsenek olyan gondolataim, hogy az időjárásról való beszélgetés haszontalan. Most tanulom a kommunikáció bonyolultabb típusát, amikor is a békéért semmitmondóan beszélgetek de úgy, hogy közben kiállok az igazamért. Hát, ez a legnehezebb. Végül is csak két dolgot nem tudtam ebből pár éve megcsinálni. A beszélgetést és az önmagamért való kiállást. Szóval, ez rohadt nehéz. Valószínűleg olyankor adódnak ilyen szituációk, amikor az ember meg tudja csinálni némi erőfeszítéssel.

Azt vettem észre, hogy az erőfeszítés elengedhetetlen a fejlődéshez. Ha könnyen meg tudok bármit csinálni, abban nincs semmi extra, semmi kihívás. Vagyis rutin. Viszont egy nehezebb élethelyzetben túlléphetek magamon. És azért ez elég jó. Mert hát ki akarna örök életében 10 éves szinten lenni? Ez egy hosszabb folyamat, és rengeteg rossz érzésen, tapasztaláson kell átesni ahhoz, hogy idáig el lehessen jutni. Megéri.

Amit még észrevettem, az erőfeszítéseimnek köszönhetően új képességek birtokába kerülhetek. Vagyis a jelenlegi helyzetemben olyan kommunikációs képességem lesz, aminek a segítségével könnyedén kommunikálok úgy, hogy közben felvállalom az esetleges konfliktust úgy, hogy közben kiállok magamért. A mostani fejlődési szakaszoszom kb 3 hónapja tart. Úgy, hogy minden nap bele vagyok kényszerítve. A jelenlegi helyzet csak megerősített abban, amit már többször megfigyeltem. Egyszer csak eljön egy pont, amikor már természetes az új képesség. Már nem jár fájdalommal, nehézséggel, rossz érzéssel. Egyszerűen csak van.